Az első fordulóban a vendégek három gólos győzelmet arattak a Budai Farkasok ellen, míg a gyömrőiek 37-30-ra kikaptak a Pénzügyőrtől. Utóbbi csapat számára további gondot jelentett, hogy több játékos sem állhatott Baranyai Pál vezetőedző rendelkezésére.

Talán emiatt is, talán a sok új játékos összeszokatlansága miatt (csupán hárman maradtak a tavalyi keretből) az első félidőben a vendégek akarata érvényesült, a szünetben egy gólos MTK vezetést mutatott az eredményjelző. A gyömrői játékosokat a pihenőt nem az öltözőben, hanem a csarnok előtt a friss levegőn töltötték, így talán ennek is betudható a régen látott huszáros kezdés: a második félidőt egy 6-0-s roham indították, állva hagyva a vendégeket. Idővel azonban elfogyott a gyömrői lendület, felkapaszkodott a Dunaharaszti gárdája. Ebben sokat segített a 48(!) esztendős Jose Savon, aki szórta a gólokat.  A végjáték kiélezett volt, de végül mondhatni igazságos döntetlen született.



NBII déli csoport, 2. forduló

Gyömrő VSK – Dunaharaszti MTK 29-29 (15-16)


Baranyai Pál (vezetőedző, Gyömrő VSK): Hektikus mérkőzés volt, bármelyik csapat nyerhetett volna a végén. Voltak hiányzóink, de a többiek kihajtották magukat, ennek is köszönhető ez az értékes egy pont. A második félidő elején olyan periódust produkáltunk, amit rég nem láthatott a gyömrői közönség. Amíg bírtuk erővel addig mentünk is előre. Egyre jobbak leszünk, sokat fog érni még ez a döntetlen a bajnoki címre is esélyes csapat ellen.


A következő fordulóban (október 7-én) a gyömröi csapat a Csepel DSE otthonába látogat. 

 

06:00, 12:00, 18:00, 21:33 - Gyömrő Info Magazin
06:10, 12:10, 18:10, 21:43 - Önkormányzati félóra
06:41, 12:41, 18:41, 22:14 - Könyves percek
07:15, 13:15, 19:15, 22:48 - Saffi - Weöres Sándor Ált. Isk.
08:27, 14:27, 20:27, 00:00 - Felderítő - az N1TV műsora
08:37, 14:37, 20:37, 00:10 - KO - az N1TV műsora
08:56, 14:56, 20:56, 00:30 - Előzetes - az N1TV műsora
09:03, 15:03, 21:03, 00:36 - Gyere ahogy vagy!