Csütörtöktől kezdi meg éles üzemét a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat első 160 egysége, a mérések attól kezdve már joghatással járnak - jelentette be Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője hétfőn Óbudán, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott sajtótájékoztatóján. Sikeresen zárult a változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrzőpontok tesztüzeme, március 26-ától indul az éles üzemeltetés, így az újfajta kamerák által dokumentált szabálysértéseknek már jogi következményeik is lesznek az ország teljes területén - mondta. Hozzátette: a 160 változtatható helyű kamera az eddig rendszerben lévő 80 mobil sebességmérőt váltja ki. Jámbor István közölte: az eszközök üzembe állításának célja a közlekedési szabályok betartatása, mert csak így van lehetőség arra, hogy kevesebben haljanak meg az utakon. A fejlesztés összhangban van az Európai Bizottság célkitűzésével, hogy 2020-ra 2011-hez képest a felére csökkenjen a halálos közlekedési balesetek és áldozatok száma - ismertette. Hozzátette: 2013-ig folyamatosan csökkent a közlekedési balesetekben elhunytak száma Magyarországon, de míg 2013-ban 591-en haltak meg az utakon, 2014-ben már 626-an. A komplex közlekedési ellenőrzőpontok egyelőre csak a sebességtúllépést mérik, de az eszközök alkalmasak automatikus rendszámfelismerésre, forgalomszámlálásra, torlódások észlelésére is. Várhatóan a harmadik negyedévben jelennek meg azok a kiegészítő funkciók, amelyek más szabályszegéseket is képesek lesznek rögzíteni, így például a tilos jelzésen áthaladást, a záróvonal átlépését, a buszsáv jogosulatlan igénybe vételét vagy a biztonsági öv be nem kapcsolását. Az egyenként 5,7 millió forint értékű eszközöket európai uniós finanszírozásból vásárolta a rendőrség.

 

(forrás: MTI)

 

06:00, 12:00, 18:00, 20:26 - Gyömrő Info Magazin
06:25, 12:25, 18:25, 20:51 - Könyves percek
07:05, 13:05, 19.05, 21.31 - Csemetekert Gyermekszínház - Ludas matyi (ism.)
07:57, 13:57, 19:57, 22:23 - Gyere ahogy vagy!