Szerda délután vehették birtokba a gyömrői polgárőrök új szolgálati autójukat, melyet a Gyömrői önkormányzat vásárolt számukra. Mostantól ezzel a kocsival találkozhatnak a lakosok a gyömrői utcákon.

Nagyon vártuk már ezt a pillanatot – mondta Garamszegi Sándor, a Gyömrői Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. Jó ideje napirenden volt az autóvásárlás, de eddig nem sikerült rá forrást találni. Most azonban az önkormányzat vállalta a költségeket, így megvalósulhatott a régóta dédelgetett álmunk.


Az autón körbe matricák, a tetején pedig fényhíd kapott helyet


A kifejezetten jó állapotú, alig 71 ezer kilométert futott Suzuki SX4 az előírásoknak megfelelő matricákat kapott, valamint fényhíd is került a tetejére. Az autóban hangosbeszélő és rádió is van, teljesen mértékben szolgálatra kész.

A gépkocsit önkormányzatunk saját forrásból vásárolta, a matricázással együtt mintegy kétmillió forintba került- mondta Mezey Attila alpolgármester. A városvezető hozzátette: keresték a pályázati lehetőségeket is, de csak 5000 fő alatti települések számára volt elérhető támogatás, Gyömrő pedig nem akart tovább várni.




Hangosbeszélő és rádió is helyet kapott a kocsiban


Az előző autó bőven kiszolgálta az idejét, hiszen 15 éves is elmúlt már – veszi vissza a szót Garamszegi Sándor. Arról nem is beszélve, hogy bizony nem nagyon tudtunk vele megfelelni a vonatkozó előírásoknak sem. A polgárőr egyesület elnöke arról is beszélt, hogy jelentős mennyiségű szolgálatot látnak el: idén augusztusig már több mint 2000 órát teljesítettek. Ez lehetne sokkal több is, hogy nagyobb létszámú aktív tagságunk lenne – mondja az elnök. Megragadva az alkalmat ezúton is kérek mindenkit, hogy akinek ideje engedi, az csatlakozzon hozzánk, hiszen saját városunkat védjük és óvjuk szabadidőnkben. A felvételi procedúra nem bonyolult, mindenben segítséget nyújtunk.

Mezey Attilát az autó átadása után arról kérdeztük, hogy mennyire elégedettek a polgárőrség munkájával?

Teljes mértékben! Az Ő munkájuk is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2015-ben rekord alacsony legyen Gyömrőn a bűncselekmények száma. Minden rendezvényen ott vannak, éjszaka járják az utcákat, minden tőlük telhetőt megtesznek. Ezért is volt fontos, hogy le tudjuk cserélni a régi szolgálati autót, hogy normális körülmények között, a városhoz is méltó kocsival dolgozhassanak. 
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!