Ma reggeli ülésükön erről is tárgyaltak a képviselők, akik végül nem szavazták meg Horváth István indítványát. 

A Hajnal Egyesület Gyömrőért színeiben a testületben ülő képviselő – akit tavaly nyáron a FIDESZ is támogatott az időközi polgármester választáson – azt követően nyújtotta be a feloszlatásra vonatkozó indítványát, hogy Gyenes Levente korábbi polgármestert méltatlannak találta a Törvényszék, így megfosztotta polgármesteri tisztségétől. Horváth szerint a képviselőknek is felelősségük van a kialakult helyzetben, miután tavaly nyáron Gyenest indították az időközi választáson. Szerinte „most az lenne a minimum”, hogy a teljes testület lemond, és új választást írnak ki.

Mezey Attila alpolgármester elmondta, ha így döntenek, akkor áprilisban előbb polgármestert, majd egy hónappal később képviselőket kellene választaniuk a lakosoknak, ami igen furcsa szituáció lenne. Hozzátette: ha önmagát oszlatja fel a testület, az ezt követő időközi választás minden költsége a várost terhelné, ellentétben az időközi polgármester választással. A városvezető kiemelte: nem érzi úgy, hogy bármiféle törvénytelenséget követtek volna el akkor, amikor nyáron Gyenes Leventét jelölték és támogatták. Mint mondta: akkori ismereteik és információk alapján ez megalapozott döntés volt.  







Sas Zoltán JOBBIK-os képviselő kifejtette, hogy Ő maga az elmúlt két évben minden kötelezettségének eleget tett, egyetlen törvénytelen döntés meghozatalában sem vett részt, a munkáját a képviselői esküje szerint végezte és végzi. Így nem érzi úgy, hogy le kellene mondania, vagy támogathatná a feloszlatást. De – betartva a demokrácia szabályait – erről megkérdezte a jelölő szervezetét is. Az Ő álláspontjuk szintén ez.

Hodruszky Lakos képviselő, egyben tanácsnok úgy fogalmazott, hogy Horváth István egyes állításai nem felelnek meg a valóságnak, vagy épp egyes mondatokat kiragadva a szövegkörnyezetükből próbál magyarázkodni. Az egykori alpolgármester ezt követően keményen nekiment Horváthnak. Azt mondta: ha az országos sajtóban olvasott állítások igazak Horváth István szécsényi tevékenysége kapcsán, akkor éppen Ő az, aki szégyent hoz a városra, és neki illene lemondania a mandátumáról.  

(Horváthról néhány hete a Magyar Narancs írt cikket. Ebben a Szécsény Holding Kft. ügyvezetőjeként végzett tevékenysége kapcsán arról is írtak, hogy tízmilliós közpénzek vándoroltak egykori párttársa cégéhez.)

A képviselők végül név szerinti szavazás során úgy döntöttek, hogy nem oszlatják fel magukat. Az indítványt csak a beterjesztő Horváth István, valamint a fideszes Ducsai Sándor támogatta, míg kilencen nemmel szavaztak. 
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!