Tanító pályafutását Gyömrőn kezdte, itt lett iskolaigazgató is. Aztán a sors, vagy épp egy akkori vezető hatására Monorra került. Dr Patkós József augusztus 20-án mégis Gyömrőn vehetett át kitüntetést, ami szerinte egyfajta lezárása a három évtizeddel ezelőtti elküldésének.

Nem túlzás azt mondani, hogy 2017 az Ön számára a kitüntetések éve. Júniusban Apáczai-Csere János díjat vehetett át Balogh Zoltán minisztertől, majd augusztus 20-án Gyömrőn részesült elismerésben. Hogy viszonyul a díjakhoz?


Patkós József: Mind a két elismerés sokat jelent számomra. Az Apáczai-Csere János-díjat 1973-as alapítása óta mintegy ötszázan vehették át, többségükben idehaza vagy világszerte ismert kutatók, tudósok, professzorok, művész pedagógusok, oktatáspolitikusok. Ritka, hogy egy életművét az alsó fokú oktatásban maga mögött tudó tanár rákerülhessen erre a listára. Már az is jó érzéssel töltött el, amikor arról értesülhettem, hogy a Monori Tankerület a díjra való felterjesztésemet fontolgatja. Életem végéig hálás leszek két személyes ajánlómnak, Pogácsás Tibor országgyűlési képviselőnek és Zsombok László monori polgármesternek azokért az önzetlen sorokért, amelyeket Balog Zoltán miniszterhez intéztek kitüntetésem érdekében. Olvasva leveleiket Füst Milán egyik sora jutott az eszembe: „mindez én voltam egykoron”… A segítő szándékú, figyelmes és nagyvonalú vezetők személyébe vetett hitemet erősíti, hogy mind kettőjük megbecsülését kizárólag iskolaigazgatói, színházi és művészetpedagógiai eredményeimmel vívtam ki.

Gyömrői kitüntetésem figyelmes és gyors „lereagálása” annak, hogy a település egy ideszületett és itt élő polgára – az idei pedagógusnapon, nyugállományba vonulása alkalmából - magas állami kitüntetésben részesült. Még élénken él bennem, amikor 1991-ben a hivatalába frissen beiktatott polgármester – mint a (ma Weöres Sándor nevét viselő) Központi Iskola igazgatóját magához hivatott, majd közölte velem: „Menj el innen!”… Döbbent kérdésemre, melyben a miértet firtattam, azt felelte: „Én nem tudok rólad rosszat mondani sem emberileg, sem szakmailag, és nem is fogok. Ideges vagyok, ha látlak. Én vagyok a hivatali főnököd, s ha nem mész el, olyanná teszem a körülményeidet, hogy meg fogod bánni.”.

Nem volt ember az illető környezetében, aki meg tudta volna értetni vele, hogy lépése igazságtalan és helytelen. Mondták akkoriban, hogy ne önérzeteskedjek, tanúsítsak türelmet, meg hogy én még igazgató leszek, amikor ő már régen nem polgármesterként működik – ez be is következett -, de utam másfelé vitt. Később, ahogyan Adyt, „Csöndesen és váratlanul / átölelt az Isten” engem is, és megindított a teljes szakmai-közéleti kiteljesedés útján – de ez már életem történetének szülővárosomon kívüli része. Szememben az egy emberöltővel ezelőtti kálváriám késői lezárását is jelenti Gyömrő Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díja. Ez is az eszembe jutott, amikor Mezei Attila polgármestertől átvettem az elismerő plakettet…


Dr. Patkós József az Apáczai-díjjal

Bő egy hét múlva kezdődik az újabb tanév, de sok évtized után idén már nem lesz része benne, hiszen nyugdíjba vonult. Közeledve az első becsengetéshez sem bánta meg a döntését?

Ez nehéz kérdés, mert bár erősen közeledik az új tanév, azért még mindig nyár van… Pillanatnyilag kedvemre van, hogy az új tanév előkészítését és tervezését már nem nekem kell irányítanom a Monori Jászai Mari Általános Iskolában. Azon kevés pedagógusok közé tartozom, akik a Kormánytól engedélyt kaptak a nyugdíjkorhatár betöltése utáni továbbfoglalkoztatásra. Elárulhatom azt is, hogy ennek végső dátuma nem került megállapításra, s hogy monori megítélésem alapján minden bizonnyal megőrizhettem volna munkakörömet. Az embernek azonban fel kell ismernie, hogy mikor a legszerencsésebb visszavonulnia… Semmiféle olyan érzésem nincs, miszerint pótolhatatlan lennék, hogy megállna nélkülem az élet. Mindazonáltal megpróbáljuk egy átmeneti tanévvel könnyíteni az átállás nehézségeit: hetente egy napot az iskolában töltök majd, délelőtt rajzórákat adok, délután pedig egy művészeti iskolában tanítom rajzolni és festeni a gyermekeket, akik közül többen szépen megállják a helyüket a képzőművészeti szakközépiskolában. Rendelkezésemre áll majd egy irodahelyiség is, amelyből talán a Monori Színház és a sakkoktatás ügyeit is továbbsegíthetem.

Iskolaigazgatói pályafutását Gyömrőn kezdte, majd idén nyáron Monoron fejezte be. A kettő között pedig elröppent három évtized. Átgondolta már ezt a hosszú szakmai pályafutást?

Többször is. Igazából azonban csak az utóbbi években tudatosult bennem, hogy micsoda kegyelemben részesített engem a Teremtő, amikor annyi települési iskolát, annyi vezetői megbízatást, új és új kibontakozási lehetőséget nyitott meg számomra! Akik kevésbé ismernek vagy szeretnek, azok szemében vándormadárnak tűnhettem azzal a sajátos életúttal, amelyet négy különböző helyen betöltött igazgatóhelyettesi és további négy igazgatói időszak jelentett az életemben.

Korábban, fiatalos hévvel, amikor még nem birtokoltam eleget a diplomatikus képességekből, nem egyszer nehéz érzések között kerültem válaszút elé. Ma már jó ideje tudom, nagyon szerencsés és nagyon is nekem való út volt ez. Az egymást követő állomáshelyek nem csupán új inspirációkat, motivációkat, ismeretségeket és lehetőségeket jelentettek számomra, hanem megőriztek a beszürküléstől, a teljes mattá válástól, vagyis azoktól a veszélyektől, amelyek az ugyanazon helyen sokáig vezetőként tevékenykedő pedagógust a legjobban fenyegetik. Amikor új közegbe kerültem – amelyik mindig egy Pest megyei iskolát jelentett – rendre igyekeztem a korábbi tapasztalataimat kielemezni. Állandóan bővíteni kívántam szakmai ismereteimet, és mind többet szerettem volna tenni az adott település közművelődésének az asztalára is. Amikor Gyömrőről elkerültem, még eszembe sem jutott, hogy az addig meglévő négy diplomám mellé német nyelvtanítói, újságírói képesítést, mesterpedagógusi, „színházigazgatói-rendezői” címet szerzek, városi színházakat szervezek Vecsésen, Kistarcsán és Monoron.

Azt sem hittem volna, hogy egyszer eljön az ideje annak, hogy idehaza és Bajorországban akkreditált továbbképzéseket fogok tartani drámapedagógiából, hogy meghívott előadója leszek nemzetközi neveléstudományi konferenciának, hogy könyvet írok és illusztrálok, cikkeket publikálok, hogy tanítványaim és kollégáim mellett országszerte népszerű profi színészek vállalnak majd szerepeket az általam rendezett – határon túli magyar színházakba is meghívott – produkciókban. Csodálatosak voltak a növendékeimmel való fellépéseink németországi színpadokon, de a Thália Színház és a Művészetek Palotája nagyközönsége előtt is.   Azt sem gondoltam, hogy pályafutásom utolsó iskoláinak tanulólétszáma évről-évre következetesen és számottevően emelkedni fog.  

Olvasóink számára is ismert, hogy nagyon közel áll a művészetekhez, főként a színházhoz. Hogyan folytatódik az Ön által vezetett, és igen sikeres Monori társulat élete?

Terveim általában úgy „működnek”, hogy lazán, keretszerűen kialakítom őket, „megvágyom” a céljaimat, majd hosszabb-rövidebb időre elengedem őket – hadd derüljön ki, melyik életrevaló és melyiket kell megvalósulatlanul hagyni. Úgyszólván várom, hogy az égiek is végig gondolják: támogathatók-e elképzeléseim… Reálisan látnom kell, hogy egy intézmény éléről eredményesebben lehetett menedzselni a színjátszás ügyét. A magunk lehetőségei közötti folyamatos színvonal emelkedés iránti elkötelezettségem okán arra is felkészültem, hogy a körülmények megváltozását követően nem viszek színre több darabot. De az sem kizárt azonban, hogy lesz folytatás. Mint említettem, Monorral megmarad egy korábbihoz képest kevésbé intenzív, mégis folyamatos kapcsolat, Gyömrő új polgármestere pedig éppen a napokban erősítette meg azt a korábban egyszer már megfogalmazott óhaját, hogy kapcsolódjak be jobban a város színházi életébe.

A nyár elején felvetődött az a gondolat, hogy a Rimaszombati Református Kollégium magyar nyelvű tanáraival és diákjaival alkossunk valamit. Meglátjuk, mit hoz a jövő…

Aki ismeri Önt azt pontosan tudja, hogy nem egy hétköznapi kisnyugdíjas típus. Mivel fogja tölteni a szabadidejét?

Most, hogy az intézményi háttér kulisszáját a kérlelhetetlen idő kigördíti a hátam mögül, alighanem felértékelődnek a magányosan is művelhető tevékenységi formák... Harmincöt éve kezdtem képeket festeni. Ha jutna rá időm – úgy értem, ha még hátra lévő életemben ez is megadatna – szeretnék gyakrabban élni a képalkotás lehetőségével. Az évtizedes autodidakta próbálkozásaim során nemcsak technikai tapasztalatra, de bizonyos – igaz, továbbfejlesztésre szoruló – analizáló és absztraháló készségre is szert tettem, amely szerencsés esetben alapja lehet egy kései, újbóli, de talán a korábbi próbálkozásokhoz képest értékesebb megjelenésnek.

Aztán van egy új hobbym is – igaz ez is már húsz éves múltra tekint vissza -, gyűjtöm a gyümölcsöt, cefrét készítek belőle, a lefőzetett pálinkából pedig gyógyító hatású esszenciákat teremtek. A Kárpát-medence „nagyágyú” gyógynövényeit áztatom az italba. Ezzel is „elmegy az idő”. Jobban, mint kellene…

Bárhogy is alakuljon, hálás vagyok Istennek azért, hogy talentumot, erőt, egészséget és a követendő utammal kapcsolatos figyelmeztetéseket adott életem során, s hogy ennyi időn át megőrzött munkatársaim, barátaim és szerető családom körében. Bizonyára ez is az eszembe fog jutni, amikor szeptemberben legközvetlenebb tervem megvalósításához fogok: újra szeretném festeni a református templom kovácsoltvas kerítését Gyömrőn. Mivel a templomdombot körbe vevő kerítés elég hosszú, lesz idő elmélkedni is közben, amit a remélt őszi napsütés még kifejezetten kellemessé tehet…

 

06:00, 12:00, 18:00, 19:42 - Gyömrő Info Magazin
06:11, 12:11, 18:11, 19:52 - Felderítő - az N1TV műsora
06:16, 12:16, 18:16, 19:58 - Háttérben 7. - ism.
06:42, 12:42, 18:42, 20:24 - KO - az N1TV műsora
07:07, 13:07, 19:07, 20:49 - Előzetes - az N1TV műsora
07:13, 13:13, 19:13, 20:55 - Gyere ahogy vagy!