Június 12-én immáron 25. alkalommal rendezik meg a Tour de Gyömrő kerékpáros versenyt. Idén nosztalgiafutamot is indítanak, míg a verseny összdíjazása meghaladja a félmillió forintot.
Nem múlik el úgy nyár Gyömrőn, hogy ne lenne Tour de Gyömrő a városban. Az országosan ismert és elismert kerékpáros versenyt idén június közepén rendezik, várhatóan több száz indulóval a célvonal mögött. A szervezők az ovisoktól az időseken át a profikig mindenkire gondoltak, úgy számos távon és kategóriában lehet nevezni. Természetesen indul külön futam családoknak és fogyatékkal élőknek is.
Újdonság lesz a nosztalgia futam, melyre csak 2000 előtti Tour de Gyömrős pólókban lehet majd nevezni.
A legrövidebb az ovis táv, ami 500 méter, míg a leginkább embert próbáló kétség kívül a 80 km-es Gyömrő – Tápiószentmárton - Gyömrő viszonylat lesz.
A rendezvény gyakorlatilag három külön versenyből áll. A 25. Tour De Gyömrő az ovis, a tandem, a családi és nosztalgia futamokat foglalja magában, a Budapest Bajnokság és Amatőr kupa 7. futama a 30 és 80 km-es távokat, míg a 4. Pátria Takarék és Decathlon teljesítménytúra a 38 km-es könnyű távot jelenti majd.
Nevezni és bővebb információkat olvasni a www.tourdegyomro.hu oldalon lehet.
