Május elsejével megkezdte munkáját a gyömrői rendőrőrs új vezetése. A megbízott őrsparancsnok és helyettese is más területről érkezett.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, február végén hatévnyi parancsnoki szolgálat után távozott posztjáról Baji Beáta alezredes, aki a TEK-nél folytatta munkáját. Átmenetileg Bába János maglódi őrsparacsnok vezette az állományt, ám május elsejével megérkezett az új parancsnok. Butyka László r. alezredes a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság állományából érkezett gyömrőre, és megbízott parancsnokként végzi munkáját.

Távozott a gyömrői őrsről András Attila eddigi parancsnok-helyettes is, így erre a posztra is új szakembert vezényelt Monor rendőrkapitánya. Zahorecz Sándor szintén május elsejei hatállyal Rodák-Vasas Adriennt r. századost bízta meg a feladattal. Az új parancsnok-helyettes a Budapesti Rendőr-főkapitányságról érkezett.

A munkájukat a napokban megkezdett vezetőknek nem lesz könnyű dolga, mivel 2018-ban rekord alacsony volt az elkövetett bűncselekmények száma a városban, és javultak a felderítési mutatók is. Zahorecz Sándor alezredes, Monor rendőrkapitánya Szemtől szemben című műsorunkban korábban úgy fogalmazott: elvárás az új vezetőktől a meglévő eredmények megtartása, és bizonyos területeken a javulás sem kizárt.
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!