A Monori Rendőrkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei ébresztették azt a 46 éves pilisi férfit, aki szomszédainak szánt fenyegető szavait fegyverrel nyomatékosította, miután rokonságával ellátta volt veje baját.


A rajtaütés indokaként egy, a házukban induló, majd az utcán folytatódó családi perpatvar szolgált. A későbbi sértett 2020. szeptember 6-án Újszászról érkezett volt feleségéhez közös gyermekeik miatt. A 29 éves férfi és 26 éves exe a házban összevesztek, a vitába a nő hozzátartozói - élükön apjával - is bekapcsolódtak. A dulakodásig fajult veszekedés az utcán folytatódott, a verekedéskor kapa, bot, kisszék is előkerült. A sértett végül elmenekült, a felbőszült családtagok autóba pattanva és felfegyverkezve utána mentek, majd nem sokkal később visszatértek a házhoz.

Az ordibálást és veszekedést halló szomszédok az utcán figyelték az eseményeket, kérték a verekedőket, hogy fejezzék be. Senki nem hallgatott rájuk, ezért kihívták a rendőrséget.

Az időközben hazatérő 46 éves apa a kocsiból kiszállva feléjük fordult, szitkozódni és „megdöglötök” felkiáltással fenyegetőzni kezdett, miközben elővett egy fegyvert. Családtagjai ráncigálták be az udvarra és próbálták nyugtatni.

A sértett másnap, 2020. szeptember 7-én kórházi ellátásra jelentkezett, a vizsgálatok megállapították, egyik ujja eltört, tarkóján vérömleny keletkezett.

Tekintettel arra, hogy a beszerzett adatok alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, a 46 éves férfi emberi élet kioltására alkalmas fegyvert tartott-e magánál, a monori rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték elfogásához.

A 2020. szeptember 22-én hajnalban realizált akcióban több embert, köztük a 46 éves férfit és 17 éves fiát előállították, a házban tartott kutatáskor egy gáz- és riasztófegyvert lefoglaltak.

A vallomástételt megtagadó 46 éves férfi, valamint a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a bűncselekmény elkövetését tagadó 17 éves fiú ellen a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben további gyanúsítások várhatóak.




(Forrás: police.hu)

06:00, 12:00, 18:00, 19:56 - Gyömrő Info Magazin
06:22, 12:22, 18:22, 20:19 - Mesék a könyvtárból 19. rész - A három pillangó
06:32, 12:32, 18:32, 20:29 - A doktor 8.rész - A szédülés
06:39, 12:39, 18:39, 20:35 - Honvéd 7.
06:50, 12:50, 18:50, 20:47 - Tanulószoba 8.rész
06:57, 12:57, 18:57, 20:54 - Vegyesváltó - Hidi M. Sándor
07:27, 13:27, 19:27, 21:23 - Gyere ahogy vagy!!