Végső nyugalomra helyezték Molnár Pált. A 89 éves korában elhunyt gyömrői lokálpatrióta életében számos alkalommal segítette szülővárosát.

Molnár Pál 1930. június 13-án született Gyömrőn. Nagyapja az a Juhász Pál volt, akinek nevéhez köthető egyebek mellett az egykori Községháza (ma kormányhivatal) épületének építése is. Ennek fényében nem volt meglepő, hogy unokája is ezen a területen tanult és dolgozott. Molnár Pál a budapesti Felsőfokú Építőipari Technikumban végzett (későbbi Ybl Miklós Műszaki Főiskola), majd több állami nagyvállalatnál is dolgozott műszaki, beruházói irányítóként. Közel 30 évig volt a FŐBER irodavezetője, ebből a pozícióból irányította a Dél-pesti lakótelepek építését is.

1990-ben vonult nyugdíjba, innentől kezdve Gyömrő mindennapjait segítette tapasztalataival, kapcsolataival. Az akkor még nagyközség éppen induló csatorna beruházásában is szerepet vállalt, majd az Ő kezdeményezésére épült fel újra a II. világháború után lebontott Országzászló.

A Gyömrői Dolgozók Horgász Egyesületének alapító tagjaként aktív szerepet vállalt mindennapjaikban. Egész életében törekedett a gyömrői embereket és vállalkozásokat segíteni és helyzetbe hozni budapesti építkezéseken.

Pali bácsi szép, teljes életét élt felesége, két lánya és hét unokája körében.
06:00, 12:00, 18:00, 21:38 - Gyömrő Info Magazin
06:11, 12:11, 18:11, 21:49 - Önkományzati félóra
06:35, 12:35, 18:35, 22:13 - Közmeghallgatás
07:18, 13:18, 19:18, 22:56 - Turné Busz 4.rész
08:17, 14:17, 20:17, 23:56 - A doktor
08:25, 14:25, 20:25, 00:03 - Honvéd 7
08:34, 14:34, 20:34, 00:12 - Sporttárs - Rudolf Péter
09:10, 15:10, 21:10, 00:49 - Gyere ahogy vagy!!