Csütörtökön elkészült a gyalogátkelő Gyömrőn a Mndei úton a Béla utcánál. Évek óta kérték a lakosok a zebra kiépítését, most végül az önkormányzat vállalta magára a költségeket.

A Mendei út a Pest Megyei Közútkezelőhöz tartozik, ám ők évek óta nem voltak hajlandóak megépíteni a gyalogátkelőt Gyömrő legforgalmasabb útszakaszán. Az elmúlt másfél évben úgy tűnt, hogy a SPAR vállalja magára a költségeket, hiszen sokan járnak oda vásárolni, így nekik is fontos volt a zebra megépítse. Végül ebből sem lett semmi, mivel az élelmiszerlánc azt mondta, fizessen az épület tulajdonosa, míg a tulajdonos a bérlőre (SPAR) mutogatott.



Az utolsó simítások csütörtök délelőtt


Ezt a helyzetet unta meg az önkormányzat, és végül saját költségén megcsináltatta a zebrát. Hodruszky Lajos alpolgármester a SIGNAL médiának elmondta, első lépésként a járdát kellett megfelelően kialakítani, hogy a zebra mindkét oldalról szabályosan megközelíthető legyen. Ezt követően az előírásoknak megfelelő világításról kellett gondoskodni, majd ma végül a felfestés valósult meg. Összesen milliós költségről beszélhetünk – tette hozzá a városvezető.

Hodruszky kiemelte: a városban több helyen tapasztalható piros festéssel próbálták minél figyelemfelkeltőbbre csinálni az átkelőt, mint ahogy ez előjelző tábla is extra fényvisszaverő keretet kapott.
06:00, 12:00, 18:00, 20:59 - Gyömrő Info Magazin
06:13, 12:13, 18:13, 21:13 - Önkormányzati félóra - Gyenes Levente
06:40, 12:40, 18:40, 21:39 - Szemtől szemben - Hajdú András
07:12, 13:12, 19:12, 22:11 - Könyves percek
07:34, 13:34, 19:34, 22:34 - A doktor
07:41, 13:41, 19:41, 22:47 - Honvéd 7
07:52, 13:52, 19:52, 22:54 - Sporttárs - Tóth József
08:29, 14:29, 20:29, 23:30 - Gyere ahogy vagy!!