Hrutkáné Molnár Mónika a Monori tankerület igazgatója a SIGNAL Médiának elmondta, hogy minden hónapban máshol tartják ezeket a megbeszéléseket. Most a gyömrői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola volt a szervező, így értelemszerűen a városban gyűltek össze a pedagógusok és a fenntartó képviselői.
A megbeszélés során a tankerület részéről több terület vezetője is tájékoztatást adott az iskolaigazgatóknak az aktuális ügyekről. A szerdai értekezleten kiemelt szerepet kaptak az utóbbi időben megsokasodó fegyelmi ügyek, ennek külön előadást szenteltek egy ügyvédi iroda segítségével.

A színházteremben köszöntötte a pedagóguskat Gyenes Levente polgármester
A tankerület vezetőjét kérdeztük a gyömrői iskolai állapotokról, főképp a nyáron nagy visszhangot kiváltó Fekete István iskola helyzetéről. Az igazgatóasszony szerint a következő tanévben készülhetnek el a felújítás és bővítés tevei, és jó esetben 2021-2022-ben kezdődhet meg a munka. Hozzátette: van elképzelés új iskola építésére is, de ez állami döntési jogkörben van.
Hrutkáné szerint a közeljövőben újabb konténertantermekre lesz szükség, mivel a városban folyamatosan emelkedik az iskoláskorú gyermekek száma, az intézmények pedig már nem rendelkeznek szabad kapacitással. Hogy pontosan melyik iskolához telepíthetnek ilyen konténereket egyelőre nem tudni, jelenleg vizsgálják a lehetőségeket.
Gyenes Levente polgármester ennek kapcsán azt mondta: reméli hogy rövid időn belül kormányzati döntés születik egy új iskola építéséről ,mert nem lehet megoldás a konténerek telepítése. Hozzátette: addig, amíg nincs új iskola, a város minden tőle telhető segítséget megad a tankerületnek a helyzet kezelésében.