Csütörtökön jelentette be Kásler Miklós az Emberi erőforrások minisztere, hogy a kormány 60 milliárd forintból 16 településen épít vagy bővít iskolákat. Az utóbbiak között szerepel a rossz állapotban lévő gyömrői Fekete István Általános iskola is.

Nyáron nagy port vert fel az iskolába járó gyerekek szüleinek videója, melyben a 100 éves épület kritikán aluli állapotát mutatták be. Ezt követően a fenntartó monori tankerült, a szülők és az önkormányzat közösen látott munkához, így a nyári szünetben több felújítási munkát is el tudtak végezni a szülők. A súlyos helyhiányt a tankerület konténertantermek telepítésével oldotta meg, az új tanévet már abban kezdte meg több tucat gyerek.

Már ekkor elhangzott, hogy kormánydöntéstől függ egy új iskola építése, vagy a meglévő bővítése, mivel ezekre nincs forrása a tankerületnek. A kormányzat most döntést hozott, és jelentős beruházásokat hajt végre Pest megyében.



Kásler Miklós, az Emberi erőforrások minisztere (j), mellette Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár (fotó: kormany.hu)


Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy a tervezési és engedélyeztetési folyamatokat követően várhatóan 2021-ben kezdődhetnek meg az építkezések.

Ez a gyömrői iskola esetében egy új épületszárnyat jelent majd. A kétemeletes épületben összesen 16 tanterem kaphat majd helyet. A bővítésre az önkormányzat által már korábban megvásárolt szomszédos telek irányába lesz lehetőség. Ezzel együtt a megmaradó épületrész felújítása sem lesz elkerülhető, de pontos tervek és elképzelések még nincsenek ezzel kapcsolatban.

Ami biztos, hogy jövő nyáron az önkormányzat saját költségén kibővíti a szűkös ebédlőt, így 2020 őszétől a gyerekek rendesen tudnak majd ebédelni.
06:00, 12:00, 18:00, 21:31 - Gyömrő Info Magazin
06:10, 12:10, 18:10, 21:41 - Háttérben 6.rész (ism.)
06:43, 12:43, 18:43, 22:14 - Cooltoura - Népek tánca (ism.)
07:27, 13:27, 19:27, 22:58 - GyömrőSzínház - Színjáték az életem (ism.)
08:58, 14:58, 20:58, 00:29 - Gyere ahogy vagy!