Több tízmillió forintból újulhat meg a gyömrői házasságkötő terem, miután az önkormányzat sikeresen pályázott állami forrásokra. Az épületen az elmúlt években csak külső, mondjuk úgy optikai beavatkozások történtek, felújításra nem került sor. Most azonban a sikeres pályázatnak köszönhetően  megvalósul a teljes tetőfelújítás, illetve a belső terek korszerűsítése is.

Gyenes Levente polgármester a SIGNAL Médiának elmondta, a tavaly év végén és idén tavasszal is lecsapó viharok komoly károkat okoztak az épület tetőszerkezetében, így állandósultak a beázások. Hozzátette: emiatt elsőként a tetőt kell felújítani, csak utána lesz értelme a belső terek újragondolásának. Önkormányzatunk saját forrást is biztosít, így egy modern, de a funkcióhoz tökéletesen passzoló házasságkötő termet tudunk kialakítani – vázolta a terveket a polgármester. Újrakárpitozzuk a bútorokat, kicseréljük a régi burkolatokat. A célunk az, hogy egy költséghatékonyan működő épületet tudjunk majd átadni, amely kellően emelkedett hangulatot fog biztosítani a leendő ifjú párok nagy napjához.

A polgármester szerint a beruházás még ebben az évben megvalósul, miután a közbeszerzési eljárással kapcsolatos döntést a képviselő-testület már meghozta.    

06:00, 12:00, 18:00, 21:31 - Gyömrő Info Magazin
06:10, 12:10, 18:10, 21:41 - Háttérben 6.rész (ism.)
06:43, 12:43, 18:43, 22:14 - Cooltoura - Népek tánca (ism.)
07:27, 13:27, 19:27, 22:58 - GyömrőSzínház - Színjáték az életem (ism.)
08:58, 14:58, 20:58, 00:29 - Gyere ahogy vagy!