Szokatlanul személyeskedő, lekicsinylő hangnemű írásban reagált a Hajnal Egyesület Gyömrőért a napokban megjelent cikkünkre, melyben egyik gyömrői önkormányzati képviselőjük, Árkosi Brigitta ügyéről írtunk.

Mint ismert, a májusban megválasztott képviselő közösségi oldalán azt írta, nem minden konténertanteremben lesznek bútorok a Fekete István Általános Iskolában, ezért személyesen járt közben, hogy más intézményekből kapjanak padokat, székeket a gyerekek.

Ennek kapcsán írásban megkerestük a tankerületet, melynek igazgatója azt válaszolta: nem kértek és nem is kaptak segítséget egyetlen szervezettől vagy magánszemélytől sem, a tankerület saját hatáskörben szerezte be a tanévkezdéshez szükséges eszközöket.

A HEGY karaktergyilkosságról beszél zaklatott hangvételű posztjában, miközben éppen Ők azok, akik jelen írásukban próbálják szerkesztőségünk tagját lejáratni, hiteltelenné tenni, mindezt más helyi szervezet kommunikációjára kísértetiesen hasonlító stílusban. Ez részben nem meglepő, látva ezen szervezetek összeborulását.

Visszatérve az eredeti ügyre: szerkesztőségünk természetesen áll bármilyen jogi eljárás elé, mellyel
a HEGY fenyeget, addig is pedig teljes egészében nyilvánosságra hozzuk a tankerülettel folytatott levelezésünket.















Ebből úgy gondoljuk kétséget kizáróan látható: a feltett kérdésünk egyértelmű és világos volt, mint ahogy az arra adott válasz is. A HEGY által írtakat, miszerint megvezettük volna az interjúalanyt, visszautasítjuk, természetesen a szükséges jogi lépéseket mi magunk is megtesszük.

Szerkesztőségünk véleménye szerint a cikkünkre íródott reakció, annak stílusa és tartalma is jól mutatja, milyen komoly problémák uralkodnak a helyi közélet egyes szereplői körében. A minket érő ilyen jellegű személyes lejáratási, megalázási kísérletek csak megerősítenek abban, hogy a jövőben is foglalkozzunk ilyen és hasonló ügyekkel.
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!